Szűz Mária mennybevételét ünnepli augusztus 15-én a világegyház.

A parancsolt ünnep

– ami a katolikusok számára misehallgatási kötelezettséget jelent

– ősi magyar elnevezése Nagyboldogasszony.

Az Egyház szent hagyománya úgy tartja, a Megváltó nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja testét, hanem magához emelte a mennyei dicsőségbe. Mária elszenderedésének (latinul dormitio) napját már a VI. században ünnepelték Jeruzsálemben, és a következő évszázadtól Rómában is elterjedt.

Az ünnepet Szent István király is megülte, sőt e napon ajánlotta Magyarországot a Szűzanya oltalmába.

Ezért nevezzük Krisztus szülőanyját Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariae-nak.

(Az ünnep még amiatt is kötődik első királyunkhoz, hogy 1038-ban e napon hunyt el.)

A felajánlás a maga nemében páratlan a világon, a közjogban is érvényesült a magyar történelem folyamán a Regnum Marianum eszme, mely szerint Magyarország Mária országa.

A katolikus országok Európa-szerte Mária mennybemenetelét ünneplik meg e neves napon.

Nagyboldogasszony napja sokfelé búcsúnap.

Palóc vidékeken a gyerekágyas asszony ágyát, a lepedőkkel eltakart fekhelyét "Boldogasszony ágyának" nevezik.

A moldvai magyarok e napon mindenféle virágot, gyógynövényt szenteltettek, hogy majd ezzel füstöljék a betegeket, mennydörgésnél is ezt égették.

A Muravidéken dologtiltó nap, nem volt szabad sütni, mert a tűz kitörne a kemencéből. Nagyboldogasszony napja derült idejével a jó gyümölcs- és szőlőtermés előhírnöke. Az ún. két Boldogasszony közét (aug.15- szept. 8.) szerencsés időszaknak tekintették, különösen az asszonyi munkát illetően. Ilyenkor ültették a tyúkokat, hogy jó tojók legyenek és az összes tojásukat kiköltsék. Az ebben az időszakban tojt tojásokat összegyűjtötték, mert úgy vélték, hogy sokáig elállnak. Ekkor kellett szellőztetni a búzát, hogy ne legyen dohos, ne essen bele a zsizsik.