augusztus 29.

Ezen a napon arra emlékezünk, hogy Heródes Antipasz lefejeztette Jánost Kr.u. 29-ben.

Mint ismeretes, Heródes együtt élt testvére Fülöp feleségével, Heródiással, aki elszökött Rómából férjétől, hogy a király Heródes mellett fényben, pompában élhessen.

Heródes parancsára Jánost elfogták és börtönbe vetették, mivel Keresztelő azt mondta Heródesnek: ,,Nem szabad a testvéred feleségét elvenned.'

Emiatt aztán Heródiás ármánykodott ellene, és meg akarta őt ölni, de nem tudta.

Heródes ugyanis tartott Jánostól. Tudta róla, hogy igaz és szent férfiú, figyelt szavaira, sok dologban hallgatott rá, és szívesen hallgatta őt.

Egyszer azonban, amikor Heródes a születésnapján lakomát rendezett országa nagyjainak, ezredeseinek és Galilea előkelőségeinek, bement Heródiás lánya és táncolt nekik.

Ez nagyon tetszett Heródesnek és az asztaltársaságnak.

A király erre azt mondta a lánynak: ,,Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked.'

Meg is esküdött neki, hogy: ,,Bármit kérsz, megadom neked, akár az országom felét is!' [Eszt 5,3]. Az kiment és megkérdezte anyjától: ,,Mit kérjek?' Az így szólt: ,,Keresztelő János fejét.'

Erre nagy sietve bement a királyhoz és előadta kérelmét: ,,Azt akarom, hogy rögtön add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.'

A király elszomorodott, de az esküje és az asztaltársak miatt nem akarta kedvét szegni.

Rögtön elküldte a hóhért, megparancsolta, hogy hozzák el a fejét egy tálon. Az lefejezte a tömlöcben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a lánynak, a lány pedig odaadta anyjának.

Keresztelő Szent János vértanúsága a prófétai hősiesség története és egyben az e világon látszólag hatalmas Heródes király gyengeségének drámája is.

Keresztelő János pedig kivégzése ellenére, sőt a szenvedésen túl hatalmassá magasodik.

Heródes király, aki kivégeztette, halála után is félt tőle. Olyannyira, hogy amikor Jézus csodáiról hall, ezt mondja: „Ez János, akit lefejeztettem, és aki föltámadt” (Mk 6,16).

  Keresztelő Szent János vértanúsága ma is a szívünkhöz szól. Lelkiismeret-vizsgálatra késztet: hallgatunk-e az igazság szavára?

Ha megérezzük, mi lenne a helyes, erőt veszünk-e magunkon, hogy meg is tegyük azt, vagy csak siránkozunk, hogy milyen bűnös a világ, hogy mindenki korrupt, hogy az emberek nem teljesítik a kötelességüket, nem vállalják a felelősséget, nem képesek áldozatot hozni sem a jövő nemzedékért, sem a családjukért, sem másokért?

Ha csak háborgunk, könnyen megeshet, hogy ugyanolyan, vagy még nagyobb hibába esünk.

Hallgatni kell az Isten szavára és meg kell térni, újra és újra változtatni, jobbítani kell az életünket.

Ezt pedig mindenki saját magán kezdheti, bármennyire kicsinynek látszik is az ő viselkedésének hatása az egész közösség életében.

De az igaz szó és az igaz cselekedet csodálatos erővé válik, amely megújíthatja, felemelheti az egész közösség életét.

Ebben a lelki megújulásban nem csupán saját erőnkre hagyatkozhatunk. Isten kegyelme segít minket.

A halálon úrrá lett Krisztus feltámadása világítja be az életünket, ő megújulásunk reményének forrása is.

  A magyar középkorban sok település templomának védőszentjéről kapta a nevét is. De másutt is a védőszent ünnepe lett a község vagy a város búcsúnapja, amikor az ott élő vagy az onnan elszármazott emberek összejöttek, együtt kérték védőszentjük pártfogását, és erősítették egymás között a rokonság, a barátság, az összetartozás szálait.

Ha pedig a védőszentnek, Keresztelő Szent Jánosnak a vértanúságára gondolunk, azért imádkozunk, hogy egész népünk hallja meg lelkiismeretének szavát, kövesse a felismert igazságot, legyen ereje megújulni, Isten akarata szerint, a legnemesebb emberi tisztességben élni akkor is, ha ez sokszor nagy elhatározást kíván és önmagunk legyőzését követeli.

  Ehhez kérjük mindannyiunk számára Isten áldását, a Magyarok Nagyasszonyának és Keresztelő Szent Jánosnak közbenjárását.