A csodálatos látomásban három kiváltságos tanítványa betekintést nyerhet Jézus életének és küldetésének igazi, mélyebb titkaiba.

Azok, akik hozzá legközelebb állnak, és akik leginkább ragaszkodnak hozzá, meglátják Jézus isteni dicsőségét, és vele kapcsolatban Isten tervét: általa válik teljessé mindaz, amit Isten az ószövetségben törvényei (Mózes) és prófétái (Illés) révén elkezdett ebben a világban.

A színeváltozás  mély találkozás az Atyával, melynek lényegéből valamit megsejthetnek a kiváltságos emberi szemtanúk.

Emberi szemük és értelmük segítséget is kap: látják Jézus ruháját, arcát ragyogni természetfeletti fényességgel, megpillantják Mózest és Illést, hogy megértsék, miről is beszélget Jézus az Atyával: feladatáról, küldetéséről, a vele járó nehézségekről, a fájdalmas útról, s a végső dicsőségről...

"Pétert és a vele lévőket elnyomta az álom. Amikor felébredtek, látták dicsőségét..." Jézus mellett kétszer alszanak el a tanítványok: itt, és az Olajfák hegyén. A színeváltozás történetében Márk nem beszél alvásról, csak a Getszemáni kertben, s ott meglehetősen elmarasztalja őket ezért (Jézus fájdalmát fokozza, hogy a tanítványok részvétlenek, (Mk 14,37.40-41). Jézus vérizzadása idején Lukácsnál is alszanak a tanítványok, de nem részvétlenségből, hanem éppen ellenkezőleg, a szomorúságtól kimerülve (Lk 22,45).

Jézus imádkozik - a tanítványok alszanak. Lukácsnál ez szinte természetes, még csak nem is irónia. Az ajándékot, amit Jézus hoz a világnak ingyen kapjuk, Isten nagy szeretetéből.

Talán nem is tudjuk, mi készül számunkra, ha nem is foglalkozunk vele, Isten egyszerre csak meglep bennünket - Jézus imája, szenvedése, megdicsőülése által.

"Ők hallgattak, és senkinek sem szóltak mindarról, amit láttak."

Márk evangéliumában Jézus szigorúan megparancsolja tanítványainak, hogy tartsák titokban a dolgot "mindaddig, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból" (Mk 9,9).

Jézus kilétét nem szabad felfedni mindaddig, amíg szenvedésének is tanúi nem lettünk, nehogy az emberek félreértsék az ő messiási küldetését ("dicsőséges Messiás").

Lukácsnál Jézus nem kér titoktartást, s a tanítványok mégsem fecsegnek. Tanúk ők, tanúi lettek valami nagyon fontosnak (vö. Lk 1,2), és azt is tudják, hogy mikor és hogyan kell arról beszélniük.

A táborhegyi jelenet rávezet bennünket arra az igazságra, hogy életünk kiemelkedő pillanataiban, de fájdalmas mélységeiben is velünk van az Isten.

Mind az örömeink, mind a fájdalmaink fontosak neki.

Ahhoz, azonban hogy ez megélt valóság legyen, számunkra is irányadó, amit az Atya az apostoloknak mondott: ,,Ez az én szeretett Fiam, ôt hallgassátok!''